Ha lakásfelújításról van szó, én az a fajta vagyok, aki a végsőkig, sőt még a végső utáni pillanatig is, halogatja. Borzasztó felfordulással, porral és kosszal jár. Persze tudom, hogy bizonyos időközönként muszáj megcsinálni, ha mást nem egy tisztasági festést vagy ilyesmi, mert hát, ugye az állagmegóvás rendkívül fontos. Nem csak egy jövőbeni eladás miatt, hanem nyilván azért is, mert fontos, hogy rendezett környezetben, rendezett körülmények között éljünk.
Emlékszem, hogy gyerekkoromban is milyenek voltak a felújítások. Nálunk mindig nagyon körülményes dolog volt ez: ha valaki mondjuk sárga falakat szeretett volna, az a másiknak pont nem tetszett, ha szóba jött, hogy fehér kanapé legyen, akkor persze, hogy volt valaki, akinek bármi jó lett volna, csak a fehér nem. Szóval, olyan volt egy ilyen, mintha előre hoztuk volna a karácsonyt, csak ugye ajándékok nélkül. És persze, nyilván, mindent mi magunk csináltunk. Egyrészt azért, mert apukám ezermester, tényleg szinte mindent meg tud csinálni egyedül, ráadásul jól, másrészt pedig megfelelő szakembert találni, már akkoriban sem volt könnyű feladat. Legalábbis olyan szakembert, akinek a munkájáért ne kellett volna eladni a házat a fejünk fölül.
Ez viszont most már még nehezebb, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy összehívtam a család aprajanagyját, és mondtam nekik, hogy itt bizony munka lesz, majd én mondom mit szeretnék és hogyan. Véleményt és tanácsot elfogadok, de ennyi. És egyébként, nem is volt veszekedés vagy vita, csak úgy mondom. Bár lehet azért, mert egyedül élek és így senki nem volt érintett igazán a dologban. Úgy voltak vele, hogy nekem kell néznem mindennap a falakat, a bútorokat, ha nekem tetszik, akkor jól van az úgy.
A festéssel kezdtük persze, úgyhogy a szoba közepére szépen betoltuk a bútorokat, alaposan letakartuk őket nejlonnal, hogy ne legyen se poros, se festékes. Bár ezt mindig majdhogynem fölöslegesnek tartom, mert olyan porosak így is a bútorok, mintha semmi nem védte volna őket, de mindegy is.
Mellesleg a festés annyira szépre sikerült, hogy a barátaim meg is kérdezték, hogy kivel csináltattam, mert a szakemberek, akiket ők hívtak, olyan foltosan és maszatosan hagyták ott a falat, hogy újra kellett festeni. Én erre csak annyit mondtam, hogy ügyes az apukám.
De visszatérve a munkálatokra: kifestettük a nappalit, a hálószobát és a dolgozószobát is, ami ilyen konditerem-féle is egyben, úgyhogy oda a festés után, az egyik falra tükrök is kerültek fel, hogy legyen egy kis feelingje a dolognak.
A festés után jött a parkettázás, hú, hogy az mekkora meló volt! Nagyon szenvedtünk vele, és már majdnem ott tartottunk, hogy hívni fogunk hozzá szakembert, mert elrontani nem akartuk, és valamiért nem sikerült úgy lerakni ahogy szerettük volna. De hát, aztán jött a nagy ötlet és néztünk egy tutorial videót róla, és láss csodát, sikerült is. Persze nem azt mondom, hogy Te is vágj bele otthon egyedül ebbe, mert azért elég sokat segített, hogy a családom tényleg ért az ilyenekhez alapvetően.
De, ami ezután jött, na az volt az igazán nagy falat: a takarítás. Amit nagyon szeretek a felújításban, az az, hogy utána úgy csillog-villog a lakás, mintha gyémántból lenne. Igaz, hogy nekem a takarítást mindig maszkban kell elvégeznem, mert allergiás vagyok a porra, de pont ez az oka annak, hogy szörnyen alapos is vagyok. De van még egy dolog, ami semmihez sem hasonlítható: azért minden fáradtság, bosszúság és a sok munka ellenére is, iszonyatosan jó érzés a frissen felújított lakásba hazatérni.